„A modern turizmus paradoxona, hogy a legfőbb törekvéssé az válik, hogy a lehető legkevesebb időt töltsük el a lehető legtöbb helyen”. Korábbi túráink kapcsán egy kávé mellett nemrég arról beszélgettünk, hogy Jan Patočka és Erazim Kohák technokrata társadalomkritikájának összefoglaló értelmezése már az 1990-es évek végén is milyen pontos látleletet adott az utazás mint szabadidős tevékenység aggasztó változásáról. Mi persze nem fogalmaztunk ennyire kifinomultan, de abban egyetértettünk, hogy a sebesség maximalizálása és a pillanat minimalizálása ijesztően felszínes irány.
A 90-es évek óta pedig még jobban felgyorsult tempó. A digitális világ térhódításával ma már sok tekintetben valósággá váltak a sci-fi regények és filmek jövendölései. Teleportálás és időutazás nélkül is szinte mindenhol ott vagyunk. A telefonunkon és az üzeneteinkben. A következő feladatokban és a tegnapi problémákban. A közösségi posztjainkban és történeteinkben. És az AI segítségével félig-meddig a jövőben is. Csak éppen ott nem, ahol éppen vagyunk.
Ez a szétszórtság és a valódi jelenlét hiánya pedig felemészti az olyan fontos – és vészesen fogyó – erőforrásainkat, mint az időnk és a figyelmünk. Vajon miért lett az élmények azonnali megosztása sokszor fontosabb, mint a valódi megélésük? Miért felejtjük el, hogy a legjobb pillanatok nem a telefon memóriájában maradnak meg, hanem bennünk? Hogyan találhatjuk meg újra és újra azt a csendet és belefeledkezést, amit pl. a Monte Rosa 4000-es csúcsain éreztünk? És ha már megvan, hogyan vihetnénk magunkkal?
Mire a kávé végére értünk, bennünk is lecsepegett, hogy igazából van válaszunk ezekre a kérdésekre. Sőt, tudásunk és eszközeink is vannak arra, hogy megmutassuk, hogyan csendesíthetjük le a belső és a digitális zajt, és hogyan élhetjük át teljes mélységében azt, ami körülvesz. És ebből lett a Flow to Go, ami rengeteg újabb gondolatot és ötletet is elindított a fejünkben. Szóval, dolgozunk a változáson. Egy dolgon azonban biztosan nem változtatunk: kávé nélkül ezután sem ülünk le beszélgetni.